Kategória: Aktuális.

Egy felmérés szerint az ügyfelek 75 százaléka inkább olyan konstrukciót választ, amely a család minden tagjára érvényes. Ezt az eredményt a Magyar Telekom ügyfélszáma is alátámasztja, hiszen eddig több mint 150 ezren döntöttek úgy, hogy biztonságban szeretnék tudni családtagjaikat, és ehhez ezt az egyszerű és kényelmes biztosítási konstrukciót választották. A biztosítás kockázatviselése a Föld valamennyi országában, a nap 24 órájában bekövetkező balesetekre kiterjed.

A Magyar Telekom és az Union Biztosító közösen készített felmérése szerint az ügyfelek a vizsgált baleseti események közül leginkább a közlekedési balesetektől tartanak.
Könnyen hihetnénk, hogy balesetbiztosításra csak annak van szüksége, aki veszélyesen él. A valóság azonban mást mutat: otthon, munkavégzés közben vagy közúton nagyjából 600 ezer ember szenved balesetet évente.  Míg korábban főleg az kötött balesetbiztosítást, akit egyszer már ért baleset, az elmúlt hónapokban látszik némi elmozdulás, aminek egyik oka, hogy a biztosítás kötése nem igényel olyan mértékű anyagi ráfordítást, mint például egy életbiztosítás, viszont baj esetén óriási segítséget jelenthet.
(BrandTrend)