Kategória: Aktuális.

A Sanoma Media Budapest átalakítja az újmédia és gazdasági területek irányítását.

Az Újmédia divízió vezetői pozíciójáról leköszön Gerentsér Imre. Gerentsér Imre a jövőben a Sanoma Media Budapest egyes kiemelt projektjeiért lesz felelős, mint vezérigazgatói stratégiai tanácsadó.

A divízió vezetői pozícióját Dunai András, jelenlegi Gazdasági igazgató tölti be.

A Gazdasági igazgatói pozíciót Postásy Csaba, korábbi Stratégiai és üzletfejlesztési igazgató látja el.

Gerentsér Imre több, mint 10 éve vezeti, építi a Sanoma magyarországi újmédia érdekeltségeit. Tevékenységének eredményeképpen ért el a Sanoma Magyarországon vezető piaci pozíciót.

"Váltásával Imre jelentős űrt hagy maga után mind a magyarországi, mind az európai Sanoma fejlesztések terén. Kevés olyan, szerteágazó szakmai tapasztalattal rendelkező szakember dolgozik itthon, mint Imre. Köszönöm neki az itt töltött éveket és sok sikert kívánok neki mind Sanomás, mind egyéb kihívásait illetően." – nyilatkozott Szabó György vezérigazgató.

"A hosszú együttműködés után nagy várakozással tekintek mind a Sanomás, mind más üzleti lehetőségek felé. A Sanomának sokat köszönhetek. Most pedig új dolgokat szeretnék tanulni, új tevékenységekre fókuszálni. A mostani szervezeti változás egy hosszabb folyamat része. Andrással több éve dolgozunk együtt, közösen felügyeltük az utóbbi akvizíciókat és a digitális stratégiánkat. Andrással a napi ügyeket is gyakran megbeszéltük. Jó kezekben lesz a részleg irányítása." – erősítette meg a változást Gerentsér Imre.
(BrandTrend)