Kategória: Aktuális.
Magyarországon immár harmadik alkalommal került sor a World Sleep Day – az Alvás Világnapja központi rendezvényére, amelyet Egyesült Államok-beli alvásorvosok és – gyógyítók kezdeményeztek. A napidoktor.hu egészségügyi portál szervezésében létrehozott alvás szimpóziumon hangsúlyozták: az alvás minősége kiemelkedő szerepet játszik a közérzetünkben, a munkavégzésünkben, számos betegség oka a rossz alvásban keresendő, a megelőzés, a gyógyítás nemcsak személyes, hanem gazdasági érdek is.
Figyelmeztető tény: a súlyos, gyakran halálos kimenetelű közlekedési balesetekben is szerepet játszhat  az alvászavar. Kívánatos lenne a hivatásos gépjárművezetők és a kiemelten nagy koncentrációt igénylő munkát végzők körében a folyamatos alvásminőség szűrésének bevezetése. Néhány hazai vállalatnál, így a Paksi Atomerőműnél és a MOL egyes munkaköreiben példamutató módon elkezdték az alvásszűréseket, amelyek eredményeit felhasználják a dolgozók egészséges munkakörülményeinek a kialakításában.

A két éve indult, és több évre tervezett  országos alvásfelmérés eredményei megerősítik, hogy egyre több ember szenved valamilyen alvászavarban, esetleg alvásbeteg, sokan nem is tudnak erről. Hosszabb ideje fennálló alvási gondjairól a megkérdezett közel ezer fős minta 44 %-ka számolt be, de az alvási problémáiról közvetlenül nem panaszkodók dolgozók fele sem tünetmentes. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek 92 %-ka keres megoldást alvásproblémáira, 79 % soha nem fordult alvással foglalkozó szakorvoshoz . Holott az alvásdiagnosztizálással és alvásterápiával foglalkozó gyógyítás Magyarországon magas színvonalú. A kevés, de nemzetközileg is elismert szakemberek jelenleg alvásközpontok köré szerveződnek, tevékenységük nemzetközi összehasonlításban is példamutató. Többségük akkreditált alváslaboratórium, megfelel az Európai Alvástársaságok magas színvonalú követelményeinek.

Az alvás és az életmód összefüggéseit a WSD idei üzenete is megerősíti, hogy a pihentető éjszakai alvás minden életkorban elengedhetetlen feltétele az egészségnek. A nemzetközi szervezet a gyerekek megfelelő alvására is felhívja a figyelmet : az elhízás, a zaklatott idegállapot, a hiperaktivitás, a figyelemzavar következménye és előidézője is lehet a gyermekek rosszabbodó alvásminőségének. A magyarországi WSD-én szó volt az egészséges alvás ortopédiai szempontjairól. A WSD Hungary 2011-ben alvásgyógyítók és alvásszakemberek közreműködésével programokat indít a minőségi alvás feltételeinek megismertetése céljából. Ennek keretében kerül sor az Alvásbarát Hotel program meghirdetésére, amely a hazai szálláshelyek alvásminősítésével  a megfelelő  alváskörülmények kialakítására hívja fel a figyelmet az egészség jegyében.
(napidoktor.hu)