Kategória: Aktuális.
A kampány célja az volt, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is biztassa a magyar nőket: merjenek továbblépni, változtatni életükön. A szerkesztőség tavaly augusztustól december közepéig várta felső korhatár nélkül olyan nők jelentkezését, akik úgy döntöttek, hogy új alapokra helyezik a magánéletüket vagy a karrierjüket, új dolgokba vágnak bele, új életet kezdenek, és ehhez már meg is tették az első lépéseket.
 
A Marie Claire minden eddiginél sikeresebb és nagyobb érdeklődésre számot tartó programja keretében a magazin összesen 2,5 millió forintot osztott szét egyenlően az öt legjobb pályázó között, így az ösztöndíjasok ezzel az 500 ezer forint hozzájárulással vághatnak neki új életüknek, és valósíthatják meg álmaikat. A díjak átadására ünnepélyes keretek között 2011. január 24-én került sor.  
A díjazottak:

Szabó Mona: Az öt gyermeket nevelő édesanya mozgásstúdiója fejlesztésére fordítja a pályázaton nyert összeget. Intézetben nevelkedett, de minden nehézség ellenére önerőből képezte magát. Sokáig dolgozott külföldön, de régi vágya volt, hogy itthon táncot taníthasson, és ehhez megteremtse a méltó feltételeket. Álma egy olyan kulturális központ létrehozása Salgótarjánban, ahová a kisebbektől a profi táncosokig mindenki szívesen jár.

Joó Zsuzsanna: Koraszülött ikerlányaival másfél évig járt kitartóan gyógytornászhoz, az ott szerzett tapasztalatok mélyen megérintették. Később a családjával a Bükkben vásárolt parasztházat, amelyet akadálymentesített – jelenleg sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik számára biztosítanak ideális környezetet a kikapcsolódáshoz. A pályázaton nyert összeget további fejlesztésre fordítja. 

Szeder-Kummer Mária: Közel húsz éve foglalkozik kistérségek közösségfejlesztésével, a helyi erőforrások minél jobb kihasználásával és női szervezetek támogatásával. Az ötvenedik születésnapján fogalmazódott meg benne a váltás, a továbbképzés ötlete – az ösztöndíjat a tanulmányaira, illetve az eddigi tapasztalatai szélesebb körben való megismertetésére fordítja.
  
Erdősi Katalin: Évekig zenepedagógus volt, majd egy munkahelyi átszervezés miatt váltani kényszerült. Képezte magát, tanult, végül rátalált a hivatására: jelenleg értelmileg akadályozott, mozgáskorlátozott, viselkedésproblémákkal küzdő gyerekeket fejleszt, mint zeneterapeuta. Célja a foglalkozások még színesebbé tétele, új hangszerek vásárlására fordítja a pályázaton nyert pénzt.

Szentirmai-Joly Zsuzsanna: Gyerekkora óta iparművésznek készült, kitartóan képezte magát, az egyetemi évek alatt pedig számos, tekintélyes elismerésben részesült. Jelenleg "mozgó szövet" elnevezésű találmányának népszerűsítésén dolgozik – a közeljövőben egy, az új struktúra iránt érdeklődő neves német építésszel fogják közösen továbbgondolni a találmánya jövőjét.

Takács Judit – a Flora különdíjasa: A városrehabilitációval, projektfejlesztéssel és minőségbiztosítással foglalkozó lány egy síelés alkalmával talált rá új szenvedélyére és hivatására. Jelenleg arra készül, hogy snowboardoktató legyen, így az irodai életet maga mögött hagyva minden erejével a továbbképzésre, a tanulásra koncentrál.
(BrandTrend)