Kategória: Aktuális.

A legfrissebb elemzések szerint, míg a válság következtében a hirdetési árbevételek a nyomtatott sajtóban tavaly közel 30 százalékkal zuhantak, és több idegen nyelvű hetilap is eltűnt a magyar piacról, addig a Funzine kulturális magazin kiadója 60 százalékot meghaladó növekedésen ment keresztül, bővítette termékkörét, megerősödött az országos nyomtatott és online piacon, továbbá olvasói köre is átalakult. Így mára a Funzine Média Magyarország legnagyobb példányszámban megjelenő idegennyelvű kulturális magazinjainak kiadójává nőtte ki magát, a médiacsoport termékei havonta átlagosan 150 ezer példányban jelennek meg országszerte, több mint 3 600 ponton – szállodákban, kulturális intézményekben, éttermekben – elérhetőek.

A kezdetben elsősorban a turizmusra épülő olvasótábor mellett, stabil közönség alakult ki a magyarországi idegen nyelvű közösség körében is, illetve az angolul beszélő magas státuszú magyar olvasók aránya is jelentősen bővült. A kiadó ennek eredményéként a programlistázás mellett, a magazin tartalmát is jelentősen kibővítette: a többi között életmód jellegű témákkal segítik a külföldiek itt tartózkodását.

"„Tavaly jelentős döntéseket kellett meghoznunk, de a piaci visszaesés mellett mégis sikerült növekednünk, s eljutottunk odáig, hogy a hirdetők a prágai, vagy bécsi lapszámban is szeretnének megjelenni, holott a külföldi Funzine magazinok még csak a mi fejünkben léteznek."- emelte ki a lapalapító-ügyvezető Novotta Krisztina.

funzine_netto_2009
Forrás: Funzine

Amint azt a számok is mutatják a növekedés lépcsőzetesen, de dinamikusan valósult meg, az alapító tulajdonosok terveinek megvalósításához így került sor tőkebevonásra is 2006-ban. Az organikus növekedést az alapítók megtervezték, szem előtt tartva a nyereségesség mielőbbi elérését.

"Hamar be kellett látnunk, hogy "mellékállásban" nem tudjuk megvalósítani, amit megálmodtunk. Miután 2005-ben a lap előzetes szállodai fogadtatása nagyon kedvező volt, a korábbi állásunkat feladva teljes energiánkat a Funzine megvalósítására fordítottuk. Óriási változást jelentett, mikor külső befektetőt is bevontunk, de míg az indulási költségeit igen, a rendszeres megjelenés előfinanszírozását már nem tudtuk felvállalni. A fejlődéshez, és a fejlesztéshez szükséges pénzügyi tervezés során így mindenképpen jól jött, hogy a kockázati tőke által nyújtott professzionális menedzsmenti háttérre támaszkodhatunk. Az elmúlt évek teljesítménye ugyanis azt mutatta, hogy az alapítók praktikus, operatív tevékenységét jól kiegészíti a befektetők stratégiai, és pénzügyi szemlélete. Ezek együtt mindig körültekintőbb, és megalapozottabb döntést eredményeztek, mint ha csupán az egyik, vagy másik oldalra támaszkodtunk volna." – összegezte Novotta Krisztina.  Az induló Funzine Média Kft-be 2006-ban a Primus kockázati tőkealap fektetett be.

A 2009-ben elindult speciális kiadványok; a magyar-angol-német nyelvű, negyedévenként megjelenő balatoni különszám tovább növelte az olvasói elérést, a budapestihez hasonló 75-75 ezres példányszámmal. Tavaly országos lefedettséget hozott a Hungary Funzine magazin, amelyet a szerkesztőség a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve készít el negyedévente, angol, illetve német nyelven.

"Nagy lépés volt tavaly a nyomtatott megjelenés mellett egy élménymegosztó portál létrehozása is, amely a hirdetők számára is számos új interaktív lehetőséget és azonnali visszacsatolást tesz lehetővé." – tette hozzá Novotta Krisztina.

A weboldal lehetővé teszi a magyarországi nyaralás megtervezését, az itt élő külföldiek részére pedig élő társasági fórumot biztosít. A nyomtatott, és online magazin mellett elindult "event" üzletág rendszeres eseményei pedig lelkes és nyitott közösséget formáltak a Funzine köré, amelynek egyik mozgatója a Funzine Club. A Club havonta több exkluzív kulturális eseményt szervez, az olvasók érdeklődését követve angol-, és magyar nyelvű moziklubot, tárlatvezetéseket tart a frissen érkezett kiállításokon, és a több száz főt vonzó Funzine partik "gazdája".
(BrandTrend)