Kategória: Aktuális.

Az NHH gyorsjelentése az egykori monopolszolgáltatók, a vezető alternatív szolgáltatók, és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok önkéntes adatközlésére épül.

A  szélessávú internetre kábeltelevíziós hálózaton keresztül előfizetők száma februárban az NHH becslései szerint mintegy 15 ezerrel 991 ezerre nőtt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók a kábeles piac 80-85 százalékát fedik le és az ő ügyfélszámuk februárban 812 ezerről 825 ezerre nőtt.

A gyorsjelentésben szereplő szolgáltatók által nyilvántartott bekapcsolt vezetékes és kábelmodemes vonalak száma februárban 3,055 millióról 3,040 millióra csökkent. A teljes vonalszámon belül a hagyományos vezetékes telefonvonalak száma 28 ezerrel 2,566 millióra csökkent, míg a kábeltelevíziós hálózaton működő telefonvonalak száma 461 ezerről 475 ezerre emelkedett. Február végén száz főre 30,37 vonal jutott, az egy hónappal korábbi 30,51 után. A háztartások vezetékestelefon-ellátottsága az adott időszakban 61,2 százalékos volt.

Az év második hónapjában a kezdeményezett hívások időtartama 461 millió perc volt az egy hónappal korábbi 502 millió perc után. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 164,4 percről 151,6 percre, míg a hívások átlagos hossza 3,45 percről 3,30 percre csökkent. A közvetítőválasztást februárban a januári 439 ezer után 431 ezer fogyasztó vette igénybe és ők 29,4 millió percet telefonáltak ezen a módon.

A számhordozhatóság keretében a szolgáltatók között februárban közel tizenkettőezer szám mozgott. Az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004 januárja óta összesen 491 ezer számot hordoztak.
(BrandTrend)