Kategória: Aktuális.

A Napiakciok.hu internetes portál vezetésével életre keltett, immár hagyományosnak tekinthető Tavaszi Kupon Napok egyfajta választ adott a kétkedőknek. A recesszió révén az elhúzódó fogyasztói kereslet mellett is lehet a vásárlókat arra ösztönözni, hogy keressék a kedvezményre jogosító kuponokat és éljenek is a lehetőséggel a vásárlásuk során.

Egy felmérés szerint Amerikában a beváltott kuponok értéke 2007-ben 140 millió dollár, 2008-ban 320 millió dollár, 2009-ben 858 millió dollár volt; ez két év alatt lényegében 500%-kos növekedést jelentett.

"Az első Tavaszi Kupon Napokhoz képest 260%-os növekedést tapasztaltunk, ez újabb bizonyosság arra, hogy hazánkban is egyre jobban rászoknak az emberek az online kuponozásra. A fogyasztók leginkább az élelmiszerek, napi fogyasztási cikkek, ruházati termékek és illatszerek vásárlásakor használták fel az online kuponjukat. A résztvevő bevásárlóközpontokban nyomtató standokat állítottunk fel, hogy kiszolgáljuk azt is, akinek nem volt lehetősége a nyomtatásra, vagy otthon felejtette a kinyomtatott kuponját. Folyamatosan óriási sorok kígyóztak a standoknál. Nagy hangsúlyt fektettünk a kommunikáció során arra, hogy az érdeklődő közösséggel interaktív kapcsolatot alakítsunk ki. Így az egyik legnagyobb közösségi portálon is folyamatosan jelen vagyunk, ahol 1 hónap alatt 730 főre gyarapodott a rajongóink száma. Itt az érdeklődők tapasztalatot cserélhetnek, és persze az igényeket is felmérhetjük. A Tavaszi Kupon Napok sikere és a visszajelzések egyértelműen azt igazolják, hogy szükség van az ilyen jellegű akciókra, ráadásul minél több helyen és több alkalommal." – mondta Besenyei Kálmán, a Napiakciok.hu vezetője.

kupon

A kedvező fogadtatás annak is volt köszönhető, hogy immár stabilnak tekinthető azok a nagy bevásárlóközpontok, amelyek a tavaszi, a karácsonyi, vagy az iskolakezdési online kupon napokhoz csatlakoznak. Idén tavasszal a budapesti, győri és pécsi Árkád mellett a debreceni Fórum Bevásárlóközpont fogadta a vásárlókat.

Várhatóan idén még több alkalommal lesz online kupon akció, jelenleg egy májusi kampány körvonalazódik. Ám addig is a kampány jelleggel szervezett akciók mellett a Napiakciok.hu-n továbbra is számos online kupon megtalálható. A portfolió március végén az utazási szegmenssel fog bővülni. Többek között az egyik meghatározó szállásfoglalási portál, a Kisutazas.hu együttműködésével lehet foglalási kedvezményeket kapni a Napiakciok.hu oldalon megjelenő online kuponok segítségével március végétől.
(BrandTrend)