Kategória: Aktuális.

A versenyre összesen 21 kategóriában lehetett nevezni, de öt kategóriában egyáltalán nem érkezett be nevezés, a két egyéb kategóriát a zsűri felszámolta, a nevezéseket pedig megítélése szerint besorolta a többi kategóriába. A maradék 14 kategóriából további háromban – a CSR, céges belső lap, weboldal kategóriákban – egyetlen pályázat sem érte el a szükséges pontszámot, tehát ezekben díjat nem, legfeljebb shortlistes oklevelet osztott ki a zsűri.

"Sok kategóriában nagyon sokféle pályázat érkezett, így aztán nem volt könnyű munkánk, és voltak vitáink. A lényegi kérdésekben azonban kialakult egy egységes vélemény, és ezt mutatják a végeredmények." – értékelte a versenyt a zsűri elnöke, Leitner György.

A GlaxoSmithKline vezérigazgatója külön méltatta a nevezett pályamunkák nagy részénél pontosan bemutatott célokat és eredményeket, illetve a kis büdzséből megvalósított kreatív és színvonalas projekteket.

A díjazott pályázatok a projektek, feladattípusok alapján felosztott kategóriákban:

Belső kommunikáció kategória
Café PR: a Café csoport szervezeti kommunikációja

Piaci bevezetés és újrabevezetés kategória
Kürt Zrt.: Kürt Akadémia, az intellektuális kalandtúra

Eseménykommunikáció kategória
Noguchi Porter Novelli: Újrahasznosított Magyarország
(Megbízó: Öko-Pannon)

Reputációmenedzsment kategória
Robert Bosch Kft.: Elektromobil 2009.
(A projekt készítője a Lex Koan Communications volt)

Szponzoráció kategória
Magyar Telekom: Anton Corbijn videoklip pályázat

Public affairs kategória
Privy Council Communications: Reformszövetség

A díjazott pályázatok a kiadványokat, médiamegoldásokat tartalmazó kategóriákban:

Éves jelentés
MOL: MOL Éves jelentés 2008

Céges külső lap
Café PR: Café Boom online hírlevél

Blog kategória
LWp Kommunikáció: Kawa.blog.hu – az ER-6n kampány háttértámogatására
(Megbízó: Kawasaki – DMC Kft.)

Közösségi médiamegoldások kategória
Noguchi Porter Novelli: Hello you collection – Az vagy, amit megtervezel
(Megbízó: Coca-Cola Magyarország)

CD, DVD, mozgókép, pr-film, vírusfilm kategória
LWp Kommunikáció: Vírusfilm a Pannon Házról – Ian "Karmarobot" Cox

A díjazottak közül legjobbnak a zsűri a Privy Council Reformszövetségnek készített pr-kampányát tartotta, többek között a kitűzött célok és eredmények összhangja, az alapos stratégia kialakítása és a professzionális kivitelezés miatt, így a nevezés Az Év Pr-megoldása fődíjat kapta.

Az év pr-ügynökségének járó fődíjat szoros versenyben a Noguchi Porter Novellivel, a shortlistes helyezésekből és a díjakból összeadódó pontszáma, illetve a díjazott / shortlistes nevezések száma alapján az LWp Kommunikáció kapta.
(www.kreativ.hu)