Kategória: Aktuális.

Az idén nyolc városból négy riporter kommentálja a mérkőzéseket, rajtuk kívül a budapesti stúdióban két műsorvezető pár és a meghívott szakértők elemzik majd a találkozókat.

"2008 a sport éve az MTV-ben. Négy éve erre a nyárra készülünk, minden eddigi munkánk itt érik majd be – nyilatkozza Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője – Az előző monstre foci esemény másik tévétársaságé volt, most az egészséges verseny szellemében igyekszünk minden eddiginél jobb produkciót varázsolni a képernyőkre. Gundel Takács Gábor, Egri Viktor és a Somos ikrek személyében a kommentátor csapat maximálisan felkészült, a stúdióban pedig a műsorvezető párosok és a szakértő vendégek már holnap kamera elé ülnének, felőlünk akár kezdődhetne is. Gondolom, nem vagyunk egyedül…"

Csúcseseményhez a szakma csúcsa dukál, így az MTV szakértő vendégei két volt szövetségi kapitány és egy rutinos labdarúgó szakkommentátor lesznek: Bozsik Péter váltótársai Várhidi Péter és Bánfi János.
Ahogy a Magyar Televízió az utóbbi két szezonban a klubfutball top-sorozatát, a Bajnokok Ligáját is egész estés adások keretében, háttérelemzésekkel és érdekességekkel tálalja, úgy az Európa-bajnokságok mérkőzései sem csak 90 perces eseményt jelentenek.
A stúdióban már a kezdő sípszó előtt fél órával elkezdődik a felvezetés, a szünetben és a mérkőzések után pedig a gyors összefoglalót a meghívott vendégek értékelése követi. Ugyancsak a Bajnokok Ligájában kipróbált és bevált módszer szerint a helyszínen tartózkodó kommentátorok minden lehetséges alkalommal élőben jelentkeznek a mérkőzések előtt a pálya széléről, hogy megosszák a nézőkkel a legfrissebb híreket a kezdés előtt.

Minden mérkőzést élőben sugároz az m1, a csoportmeccsek harmadik fordulójában viszont – a bundázást elkerülendő – egyszerre játsszák a továbbjutást eldöntő találkozókat. Így az egyik mérkőzést, a továbbjutás szempontjából fontosabb találkozót az m1, vele párhuzamosan a másikat, szintén élőben az m2 adja. Mivel az m2 nem országos lefedettségű csatorna (továbbá két mérkőzést nemigen lehet egyszerre nézni) ez utóbbi mérkőzést az m1-en ismétlésben is megtekinthetik a nézők. Természetesen az se marad le, aki valamiért nem tudja élőben nézni a mérkőzéseket: másnap 9.00, és 14.00 órai kezdéssel minden mérkőzést megismétel az m1.

Az MTV minden korábbinál nagyobb feladatok megoldását vállalta az idei labdarúgó Európa Bajnokság közvetítése kapcsán. Azon túl ugyanis, hogy 8 városból 31 meccset, legalább 130 óra műsoridőben mutat meg a nézőknek, lesz számos különlegesség. A Híradó például úgy követi a kontinens legrangosabb sporteseményét, hogy a meccsek napjain az adott svájci vagy osztrák városból külön helyszíni tudósításokkal jelentkezik, bemutatva a város reakcióit a világeseményre. A döntő napján pedig a helyszínről, Bécsből sugározza a Híradó főkiadását Magyarország első televíziója, az 51 éves MTV. "A foci EB ma már nemcsak egy sportesemény, hanem Európa legjelentősebb fesztiválja, amely milliókat mozgat meg: emberek és eurók millióit. A híradóban ezt a fesztiválhangulatot, meg persze a gazdasági, kulturális érdekességeket mutatjuk majd be a helyszínről. Az EB stadionokon kívüli világát" – mondta Kert Attila az MTV hírigazgatója.

További különlegesség, hogy az EB-re elkészül a Magyar Televízió újabb internetes honlapja, a www.telesport.hu, amely az interneten élőben teszi élvezhető élménnyé a mérkőzéseket.

Új tematikus portállal jelentkezik a 2008-as sportévben a köztelevízió online rendszere. A telesport.hu dinamikusan frissülő, és azonnal reagáló sportportálként mutatkozik be a május 2. felében. Interaktív felületként blogmotort és komment lehetőségeket is felkínál a köztévé az online olvasóknak és böngészőknek.

"8 év után újra a Magyar Televíziónál van az egyik jelentős köztelevíziós brand internet címe, a telesport.hu" – jelentette be az MTV újmédia főszerkesztője. Mucsi Csaba hozzátette: "Az új domain alatt a hónap közepétől egy dinamikusan fejlődő és percről-percre frissülő sportportált kapnak az olvasók és böngészők. További újdonság, hogy a hírpörgés és tévés közvetítések mellett a pekingi olimpiától interaktívvá válik az mtv.hu portál, ezzel megtesszük az első lépést az mtv.hu network-ösödése felé"

Az új adatbázis-kezelő szoftverbe blogmotor és a cikkek kommentezési lehetőségét is beleépítjük, hogy folyamatos legyen az olvasók és a köztelevízió közötti kommunikáció.

Néhány adat a közelmúltból:
– Az MTV Online 2007-ben a legtöbbet látogatott hazai televíziós portál volt – a piacvezető szerepet idén is szándékában áll megtartani az MTV-nek.
– Naponta 60-70 ezer egyedi látogató szám havonta 630-650 ezer egyedi felhasználót jelent.
– 10 önállóan is megálló tematikusan szerkesztett portál van az mtv.hu alatt (hirado.hu, MTV Premier, MTV Videótár, Brandsite, MTV Piactér, tvarchivum.hu…)
– 2007-ben a MATISZ eFesztivál díjasa lett az mtv.hu a Közérdekű információszolgáltatás kategóriában.
– Fennállásának 25. éves évfordulóját ünnepelte tavaly az m1 és m2 csatorna mellett futó teletext, a Képújság. A köztévé text on air szolgáltatása oldalletöltésben piacvezető a többi televíziós teletexttel összevetve.
(BrandTrend)