Kategória: Aktuális.

Ezekre a kérdésekre kaphattak választ a vállalattulajdonosok a Magánbankár Pénzügyi Tanácsadó Kft. (MB Partners) és a BNP Paribas Private Banking által rendezett "Magánvállalatok eladása és kivásárlása" című konferencián.

Ez az első hazai konferencia, amely magánvállalat-tulajdonosoknak és a vállalatkivásárlás lehetőségét kereső tapasztalt felsővezetőknek szól a vállalat-eladás menetéről, buktatóiról, adózásáról, a tőke ki- illetve bevonás lehetőségeiről, valamint a cégeladásból származó bevétel befektetéséről. Egyrészről, a rendszerváltáskor az akkor 30-as 40-es éveiben járó – kivásárlással vagy zöldmezősen induló – vállalkozó-generáció mára megvalósíthatta jövőképét és kész arra, hogy vagyonát passzív befektetési lehetőségekbe csoportosítsa át. Másrészt az EU csatlakozással "nagykorúvá vált" Magyarországon a nemzetközi és intézményi befektetők egyre bátrabban keresik a nyereséges termelő, szolgáltató és kereskedő cégek többségi megvásárlásának lehetőségét.

A konferencia ötletadója, az MB Partners 2002 óta arra törekszik, hogy magyar magánvállalkozók számára is elérhetővé tegye a nemzetközi színvonalú cégértékesítési szolgáltatásokat. A vállalatukat értékesítő tulajdonosok többsége nem rendelkezik a cég versenyképes áron és feltételekkel történő értékesítéséhez szükséges stábbal és tudással, ezért az MB Partners arra vállalkozott, hogy áthidalja az eladó valamint a -többnyire multinacionális vagy intézményi – befektető közötti tárgyalás során felmerülő nyelvi, kulturális, élethelyzetbeli és életkorbeli szakadékokat.

"Vállalat-eladási tapasztalatunk és nemzetközi kapcsolatrendszerünk mozgósításával ügyfeleink egyenlő félként ülhetnek asztalhoz az akvizíciókban jártas nemzetközi befektetőkkel. Konferenciánkkal – a havonta megjelenő Cégértéklevélhez hasonlóan – célunk, hogy visszabillentsük az eddig a szakmai és intézményi befektetőknek lejtő pályát" – nyilatkozta Préda István, az MB Partners ügyvezetője, aki délutáni előadásában a vállalateladás érdekes alternatívájáról, az önkivásárlás lehetőségeiről beszél.

A Hogyan élhető túl egy befektető bevonás? című panelbeszélgetés során olyan sikeres kiszállást megvalósított vállalkozók osztják meg tapasztalataikat, mint az Aprítógépgyár Zrt., a Goodwill Research Kft. volt tulajdonosai, vagy  a Szabadics Zrt.-be magát bevásároló menedzsment egyik tagja. A "magukat nyugdíjazott" volt cégtulajdonosok mellett megszólal a magáncég-eladási szakma színe-java is. Adótervezésről, a befektetők által keresett vállalatokról, az eladói szavatosságokról, a felvásárlás-finanszírozásról, valamint az átvilágításokról is szó esik.

A konferencia társszervezője, a BNP Paribas Private Banking üzletágvezető-helyettese, Nagy Boldizsár Mit tegyünk a vételárral? című előadásában kifejti, hogy a cégeladás után a vállalati helyett már a családi pénzügyek válnak fontossá; hogy a vagyon értékpapírokba történő befektetésével milyen jövedelem érhető el; vagy a kiszállt vállalkozó hogyan tud új vállalkozást indítani, ha a pénze már be van fektetve, de szó esik a hazánkban még gyerekcipőben járó filantrópiáról is.

És hogy hova érdemes befektetnünk? Ott legyen a pénzünk, ahol biztonságban tudjuk, legyen ez akár új vállalkozás, vagy a vagyon értékének megőrzését célzó pénzügyi befektetés. Kérjük elismert, megbízható, tapasztalt szakemberek tanácsát, bízzuk vagyonunkat olyan szakértőre, aki ugyanolyan gondossággal kezeli majd, mint ahogy mi felhalmoztuk.
(BrandTrend)