Kategória: Aktuális.

A kerekasztalbeszélgetésen, melyet Kőszegi András, a BrandTrend cégvezetője moderált, a kiíró NFÜ kommunikációs igazgatóján, Lantos Gabriellán, valamint Gáspár Bencén, a MAG kommunikációs főosztályvezetője mellett az NFÜ kreatívtendereinek egyik nyertes ügynöksége, a Publicis ügyfélkapcsolati igazgatója, Misinszki Ákos, a médiatenderének nyertese, a Mindshare cégvezetője, Tóth Szilárd, valamint a pr-tender egyik nyertese, a Vision Consulting ügyvezetője, Szentgyörgyi Tibor vett részt.

DSCF6912_1

Az NFÜ-nek a következő négy évben sok milliárd forintot kell elköltenie a Magyarországra érkező 7000 milliárd forintos EU-s fejlesztési pénzekből a támogatások kommunikációjára.

A pontos feladat – mint kiderült – egyrészt a pályázatoknak a felhasználók felé való kommunikálása, másfelől pedig a lakosság nagyobb része felé a program általános népszerűsítése.

Az NFÜ több tendert is kiírt: a kreatívtenderen a Publicis, az Ogilvy, a Café és a Well került be a később a belső tendereken résztvevő csoportba, a médiatenderen egyedül a Mindshare nyert, a pr-tenderen pedig összesen három konzorcium: a Café PR-Ferling PR, a Hill&Knowlton-Weber Shandwick-Insomnia, a VM.Komm-Enterprise, valamint a Vision Communications-Expomédia ajánlatát találták érvényesnek, így velük kötöttek szerződést.

Kérdés, hogy az ügynökségeknek miért éri meg, hogy a tender után sem biztos a megbízás: a kreatívmezőnyben például az első belső fordulót a Publicis, a második megbízást pedig az Ogilvy nyerte el, a Café és a Well egyelőre nem kapott megbízást. A nyertes ügynökségek szerint azonban így is megéri a részvétel.

Más jellegű probléma merült fel a médiatender esetében: itt ugyanis az ügynökségi jutalék mindössze négy és fél millió forint körül jár – Tóth Szilárd válasza szerint nem is a pénz, hanem az ügynökségi volumen miatt éri meg részt venni az eljáráson.
(www.kreativ.hu)