Kategória: Aktuális.

Lezárultak a Szonda Ipsos és a GfK Hungária által közösen készített "Üzleti Döntéshozók MédiaAnalízise 2007" nevet viselő kutatás adatfelvételi és elemzési munkálatai. Az "Üzleti Döntéshozók Médiaanalízise" rendszeresen ismétlődő prémiumkutatás egy nehezen megközelíthető, de marketingkommunikációs szempontból kiemelten fontos rétegről – az üzleti döntéshozókról.

A kutatás célja egy szűk, de a vásárlóerő szempontjából kiemelkedő fontosságú réteg médiahasználatának, életstílus-jellemzőinek bemutatása. Arra keresi a választ, milyen médiumokon keresztül érhetők el azok a személyek, akik akár tulajdonosi mivoltuknál, akár pedig beosztásuknál, döntéshozói pozíciójuknál fogva a cégek és egyéb intézmények vásárlásaira, beszerzéseire, beruházásaira jelentős befolyással bírnak.

A felmérést – miként a 2000. és a 2003. évi értékeléseket – idén is azzal a céllal készítette el a két kutatóintézet, hogy erre a nehezen elérhető, ugyanakkor mind a B2B (Business-to-Business, azaz vállalatok között, elektronikus úton megvalósuló gazdasági kapcsolatok összessége), mind a lakossági marketingkommunikáció szempontjából kiemelkedő fontosságú célcsoportra vonatkozóan egyedülálló információkat biztosítson partnerei számára. Az ÜDMA kiemelkedő jelentőséggel bír a legnagyobb európai – brit, német, francia – médiapiacokon is.

Az adatbázisban a kiterjedt döntési kompetenciával, véleményirányító szereppel és egyben magas vásárlóerővel jellemezhető réteg üzleti tevékenységének részletei mellett, többek között médiahasználati és informálódási szokásairól, az általános életvitelhez és fogyasztáshoz kapcsolódó attitűdjeiről, személyes befektetéseiről és vagyoni helyzetükről állnak rendelkezésre adatok.

A kutatásban az üzleti döntéshozókat 2000 fő reprezentálja, akik 25-65 évesek, legalább 6 alkalmazottjuk van, s évente legalább 50 millió forint felhasználásáról döntenek.
(BrandTrend)