Kategória: Aktuális.

Az MNB ismeretterjesztő, játékos programokon kívül bankjegy-szépségversennyel is szórakoztatta a vendégeket. A forgalomban lévő forintsorozat valamennyi elemére péntek reggeltől vasárnap délig lehetett voksolni a Látogatóközpontban, valamint az MNB, és két internetes portál honlapján.

Az összesített szavazatok alapján Magyarország legszebb bankjegye a Szent István királyunkat ábrázoló tízezres, amelyet kis lemaradással követ a haza bölcsét megjelenítő húszezres, és a Bethlen portréval díszített kétezer forintos.  A szavazás azt is bizonyította, hogy a pénznél sem csak külcsín, hanem a belbecs a fontos. A három legnagyobb címletre a voksok majd’ 70 százaléka érkezett.

A Múzeumok Éjszakáján több mint háromezren jutottak be a pénz palotájába és több mint ötezren szavaztak a legszebb forintcímletre is, így az MNB az egyik legsikeresebb résztvevője volt az idei programnak. Akik másutt töltötték a Múzeumok Éjszakáját, vagy nem jártak még az MNB-ben, ezt minden hétköznap 9 és 16 óra között megtehetik. A Látogatóközpont a pénz történetét, fejlődési állomásait, társadalmi szerepét és a Jegybank céljait modern eszközökkel, a nagyközönség számára is élvezhetően mutatja be. 
(BrandTrend)