Kategória: Aktuális.


A Gfk Hungári Piackutató Intézet szerint a 30 évesnél fiatalabbak 73 százaléka szokott vendéglőbe menni, sőt 39 százalékuk havi-heti rendszerességgel. Ugyanez az arány a 60 évesek valamint idősebbek körében már csak 20, illetve 4 százalék.

A fapadosétterem.hu 5 hónapos működése során közel 1000 foglalást regisztráltak a rendszerhez csatlakozott 46 étteremben. A vendégek a honlapon keresztül átlagosan 25-35 százalékos kedvezményt kaptak. A statisztika szerint átlagosan 2800 forintot költöttek el fejenként, egy-egy alkalommal.
Amíg az utcáról betérő vendégek általában csak főételt fogyasztanak, amelyért átlagosan 2600 forintot fizetnek(itallal együtt), addig a fapados foglalásokon keresztül legalább 3 fogást rendelnek előre(jellemzően elő- és főétel, desszert és egy drágább palack bor).

Az étteremben kapott kedvezmények és az előre tervezett szabadidős programok játsszák a főszerepet abban a kampányban, amelyet az éttermi foglalási rendszert üzemeltető fapadosetterem.hu és a 15 ezer napi látogatottságot magáénak tudó turisztikai honlap – a vendegvaro.hu indít 2007. július 1-től.  

A "fapados" ötletgazda Vágvölgyi Mihály a BrandTrend-nek elmondta, hogy a tulajdonosok mintegy 10 millió forintot fektettek be az új kezdeményezésbe. A tervek szerint egy év alatt hozzávetőleg 100 étterembe lehet majd kedvezményesen foglalni. Az éttermek mellett a fapadosetterem.hu további célja, hogy egyfajta közös platformot teremtsenek a fapados rendszerben működő egyéb légi-, szálloda-, és telefontársaságoknak.

A Magyar Turizmus Zrt. szakmai támogatói nyilatkozatában hivatalosan a torkos csütörtök folytatásaként ajánlja a www.fapadosetterem.hu oldalt.

Ne legyen luxus az étterembe járás
A diszkont légitársaságok működésének mintájára 2006 végén elindult online foglalási rendszer lényege, hogy minél előbb rendel valaki a portálon lévő partner-vendéglátóhelyek étlapjáról, annál kisebb lesz számlájának végösszege a helyszínről való távozáskor. A honlap fő célja, hogy elérjék, ne legyen luxus, hanem mindennapossá váljon az étterembe járás Magyarországon. Az elmúlt fél év tapasztalatai alapján elmondható, hogy jól tervezhető programokkal, eseményekkel kapcsolják össze a foglalást a rendszert használó vendégek. Azért, hogy az éttermi kedvezmények előre tervezhető szabadidős programokkal összekapcsolhatók legyenek, a fapadosetterem.hu stratégiai együttműködést kötött Magyarország egyik leglátogatottabb szabadidő-program ajánló honlapjával: a vendegvaro.hu-val.

Innen indul Magyarország
A vendegvaro.hu oldalon könnyen kereshető, átlátható struktúrában jelenik meg az egyedülállóan gazdag tartalom, amely nemcsak a szálláshelyek puszta felsorolásából áll, hanem programok, látnivalók, ötletek gazdag kínálatából. A honlap nemcsak az utazók, de az országról általában többet tudni akarók számára is elkerülhetetlenné vált manapság. Újdonság az egyedülálló saját útiterv-készítő, melynek segítségével a www.vendegvaro.hu oldalain böngészve összegyűjthetők és összerendezhetők a települések, látnivalók, éttermek és szállások – mindazon helyek, amelyeket az utazás során érintünk.  

A Legtorkosabb Vendég 2007
A verseny lényege, hogy azé a vendégé lehet a kitűntető cím, aki a legtöbb személyre foglal a fapadosetterem.hu vagy a vendegvaro.hu oldalain keresztül. Mivel online rendszerről van szó, percre pontosan nyomon követhető, hogy egy adott email címről ki és hány főre foglalt helyet. Fontos, hogy mindig azonos email címről foglaljanak a vendégek, mert ha ez nem így történik, akkor a rendszer külön nem ugyanazon a személyhez számolja a foglalást.  

A foglalásokat havonta összesíti a rendszer, melynek eredményét mindkét honlap közzéteszi, így minden hónapnak meglesz a legtorkosabb magyarja. 2008 januárjában külön díjátadó keretében jutalmazzuk a hónapok torkos vendégeit, illetve az összesítésben legtöbbet foglaló személyt is, aki két személy részére szóló fapados repülőjegyet kap fődíjként, amit a WizzAir légtársaság ajánlott fel.   

A fapadosetterem.hu Legnépszerűbb Étterme 2007
Mivel az éttermek játsszák a másik főszerepet a megmérettetésben, ezért nekik is díjat alapított a két honlap – A fapadosetterem.hu Legnépszerűbb Étterme 2007 elnevezéssel, amely szintén online módon mérhető. A foglalási rendszer hónapról hónapra összesíti a csatlakozott éttermekben a foglalások számát, amit szintén havi rendszerességgel közöl a két honlap. Így december végére kiderül, hogy idén melyik vendéglátó egység kaphatja meg a kitüntető címet.
(BrandTrend)