Kategória: Aktuális.

A tesztbe válogatott termékekről elmondható, hogy a gyártók zöme, nem tartja fontosnak sem a dobozokat megvédő dézsmazárat, sem a védőfóliát a jégkrémen, sőt a külső vizsgálat "leleplezett" olyan dobozokat is, amelyek tartalma vissza volt fagyasztva, első pillantásra is látszott, hogy a jégkrém kiolvadt legalább már egyszer.
Vásárláskor a feliratok gondos elolvasása szintén ajánlatos: egyes termékek összetevői között 7-9 E-számot is találtak a Kosár magazin tesztelői.

Természetesen a legnagyobb hangsúly ezúttal is az ízen volt. A tesztelők számos jól sikerült és jó értelemben vett rafinált megoldással is találkoztak: az eredeti Eszterházy torta receptje alapján megformázott lágy vanília és dió jégkrémtől, a belga csokik ízét idéző, tejkaramellával megfejelt csokifantáziáig. Csupán 3 olyan dobozos jégkrém akadt, amely egyáltalán nem nyerte el a szigorú ítészek tetszését és csupán elégséges minősítést kapott.

Úgy tűnik, a fogyókúrázók jobban teszik, ha igazi jégrémekre voksolnak, és a mennyiséggel bánnak csínján – ugyanis a három diétás jégkrém közül egyik sem kapott igazán magas pontszámot, igaz elégségesre csak egy vizsgázott közülük.

A jégkrém továbbra is elsősorban szezonális termék, májustól augusztusig bonyolódik az évi forgalom több mint 80 százaléka. A gyártók ugyan megpróbálnak húsvét és karácsony táján is kedvet csinálni a jégkrémevéshez, de eddig csupán mérsékelt sikert értek el – olvasható a Kosár magazin júniusi számában.
(BrandTrend)